Miközben a világ a PET-palackra koncentrál, kiderült, hogy a blokk a pénztárnál sokkal veszélyesebb
A hőpapírra nyomtatott nyugták jelentős mennyiségű, a hormonrendszerre ható biszfenol-A (BPA) vegyületet tartalmaznak. Szakértők szerint egyetlen blokk több ilyen anyagot juttathat a szervezetbe, mint amennyi egy műanyag palackból évek alatt kioldódna.
Miközben a fél világ a PET-palackokkal és a mikroműanyagok hatásaival van elfoglalva, a pénztárcánkban, a zsebünk mélyén vagy a bevásárlószatyor aljára gyűrődve ott lapul egy sokkal alattomosabb, mindennapos vegyszerbomba: a hőpapírra nyomtatott blokk.

A kép egy hőre érzékeny rétegen jelenik meg, aminek a működéséhez egy úgynevezett fejlesztőanyagra van szükség. Ez pedig nagyon sokáig a hírhedt biszfenol-A (BPA) volt, manapság pedig egyre gyakrabban a kémiailag kísértetiesen hasonló unokatestvére, a biszfenol-S (BPS). A probléma az, hogy ezek a vegyületek nem a papír rostjaiba vannak zárva, hanem a felületén lévő mikroszkopikus kapszulákban ülnek, készen arra, hogy egyetlen érintésre a bőrünkre vándoroljanak.
És vándorolnak is, nem is akárhogy.
Egy későbbi, 2014-es amerikai kísérletben pedig önkéntesek két órán át folyamatosan hőpapír-nyugtákat kezeltek, aminek hatására a vizeletükben mérhető BPA-szint jelentősen megemelkedett. Amikor ugyanezt kesztyűben csinálták, a szint változatlan maradt. A bőrön keresztüli átjutás tehát nem elmélet, hanem tény.
Aztán jön a kézfertőtlenítő, és mindent a feje tetejére állít. Egy 2014-es, a PLOS ONE-ban publikált humán kísérlet döbbenetes eredményre jutott: ha valaki kézfertőtlenítőt használt, majd közvetlenül utána megfogott egy blokkot és elfogyasztott egy adag sült krumplit, a vérében és a vizeletében is gyors és drámai BPA-csúcsot mértek. A fertőtlenítőkben lévő oldószerek ugyanis fellazítják a bőr legkülső védőrétegét, szó szerint utat nyitva a biszfenoloknak.
Egy összefoglaló szerint a fertőtlenítős kézre akár 185-ször több BPA kerülhet át a papírról, mint a szárazra.
„A kutatásunk azt találta, hogy nagy mennyiségű BPA tud átkerülni a kezedre, onnan az ételre, amit megfogsz és megeszel, valamint felszívódhat a bőrödön keresztül is” – állapította meg Frederick S. vom Saal, a Missouri Egyetem biológus professzora a kutatásukról szóló sajtóanyagban.
A leginkább persze azok vannak kitéve a kockázatnak, akik nap mint nap, órákon át fogdossák a blokkokat: a pénztárosok. Több biomonitoring-vizsgálat is kimutatta, hogy a kasszában dolgozók vizeletében egy-egy műszak után szignifikánsan magasabb a BPA- vagy BPS-koncentráció, mint az irodai munkát végző kontrollcsoport tagjainál. De a gyerekek is sérülékeny csoportot jelentenek, hiszen náluk a testtömeghez viszonyított kitettség nagyobb, és gyakrabban veszik a szájukba a kezüket.
És hogy mennyi vegyszerről beszélünk? Egy-egy blokk tömegének akár 1-2 százalékát is kiteheti a BPA. Ez elképesztő mennyiség, főleg ha összevetjük más, agyonszabályozott forrásokkal. A kontrasztot az egyik legelismertebb zöldkémikus fogalmazta meg a legfrappánsabban.
„Egyetlen hőpapír-nyugtában több BPA van, mint a teljes mennyiség, ami egy polikarbonát vizes palackból évek alatt kioldódna”
– nyilatkozta a Consumer Reportsnak John Warner, a zöldkémia egyik úttörője.
Az Európai Unió 2020-ban lépett, és korlátozta a hőpapírok BPA-tartalmát, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy a gyártók tömegesen álltak át a BPS-re és más alternatívákra. Tavaly pedig az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság egy drasztikus, húszezerszeres csökkentéssel állapította meg a BPA új, tolerálható napi beviteli szintjét, ami már az immunrendszerre gyakorolt hatásokat is figyelembe veszi.
Ám a „BPA-mentes” felirat tehát önmagában nem megnyugtató.
A helyettesítőként használt BPS-ről ugyanis egyre több kutatás mutatja ki, hogy hasonlóan belezavarhat a hormonrendszer működésébe, mint a betiltott elődje.
Léteznek már teljesen fenolmentes technológiák is, mint például a Pergafast 201 vagy a fizikai alapon működő, kékes színű Blue4est papír, de ezek még nem terjedtek el széles körben.
Ezek az anyagok ugyanis képesek megzavarni a hormonális egyensúlyt. És bár a férfiak szervezetére is hatnak, a nők ebben a történetben különösen nagy árat fizethetnek. A női hormonrendszer nem egy egyszerű kapcsoló, amit ki-be lehet kapcsolni, hanem egy finoman szabályozott, ciklikusan működő rendszer. Ha ebbe kívülről belenyúl egy ipari vegyület, annak nagyon is valós következményei lehetnek:
cikluszavar, erősebb PMS, fájdalmas menstruáció, peteérési problémák, termékenységi nehézségek, PCOS-szerű tünetek, endometriózissal összefüggő panaszok, várandóssági kockázatok.
Mit tehetsz? A legkézenfekvőbb, ha nem kéred el a blokkot, vagy digitális, e-mailes nyugtát kérsz. Ha mégis papírblokkot kapsz, tartsd elkülönítve az élelmiszerektől. (Kivéve, ha a házhozszállításhoz kifejezettem bele is gyűrik a kajás zacskóba.)
Evés előtt és a blokk kezelése után moss kezet, és a gyerekeket ne hagyd játszani vele.
Ha pedig épp most fertőtlenítetted a kezed, inkább várj egy kicsit a blokk eltevésével. A legfontosabb pedig, hogy a hőpapírt soha ne dobd a szelektív papírgyűjtőbe, mert a benne lévő vegyszerek beszennyezhetik az újrahasznosított papírtermékeket. Ez a kis papírfecni apróságnak tűnhet, de jól mutatja, mennyi rejtett kémiai kitettség ér minket nap mint nap, amire soha senki nem tanított meg odafigyelni.
